Vásárlási feltételek

Távszerződés

A szerződés tárgya a Szellőzésbolt internetes áruházban található valamennyi árucikk.
A megrendelés elküldésével és annak a Szellőzésbolt e-mail által történő visszaigazolásával a 17/1999. (II.5) kormányrendelet alapján távollévők közötti szerződés jön létre a Globál Gépész KFT-vel, Békéscsaba Szabó Dezső u.49. mint szállító, valamint a Megrendelő, mint vevő között az alábbi feltételek szerint:

A Megrendelő köteles átutalással az úgynevezett proforma, díjbekérő számlánk alapján, vagy utánvéttel a számla összegét kifizetni. A Szellőzésbolt vállalja a Vevő által a megrendelőlapon kiválasztott termékeket az azon megjelölt szállítási címre eljuttatni. Amennyiben a megrendelés teljesítése bármilyen okból akadályba ütközik, úgy a szállító köteles haladéktalanul e-mail vagy telefon útján felvenni a kapcsolatot a vevővel a továbbiak egyeztetése érdekében.
Vevő köteles az általa feladott megrendelőlapon megjelölt és a szállító által a megadott címre kiszállított terméket átvenni, a szállító által küldött visszaigazoláson feltüntetett vételárat a feladó részére kifizetni vagy előre utalással rendezni.

A szállítási díj sávosan kerül megállapításra, a vásárlás összege, valamint a fizetési mód alapján:

Szállítási díj táblázat ELŐRE UTALÁS fizetési mód választása esetén:

Vásárolt termékek összes értéke Szállítási díj ELŐRE UTALÁS esetén
nettó (ÁFA nélkül) bruttó (ÁFA-val) nettó (ÁFA nélkül) bruttó (ÁFA-val)
0-20.000 Ft 0-25.400 Ft 1450 Ft + ÁFA 1842 Ft
20.001 Ft – 50.000 Ft 25.400 Ft – 63.500 Ft 1550 Ft + ÁFA 1969 Ft
50.001 Ft – 100.000Ft 63.501 Ft – 127.000 Ft 1700 Ft + ÁFA 2159 Ft
100.001 Ft felett 127.001 Ft 1850 Ft + ÁFA 2350 Ft

 

Szállítási díj táblázat UTÁNVÉT (fizetés készpénzben a futárnál) fizetési mód választása esetén:

Vásárolt termékek összes értéke Szállítási díj UTÁNVÉT esetén
nettó (ÁFA nélkül) bruttó (ÁFA-val) nettó (ÁFA nélkül) bruttó (ÁFA-val)
0-20.000 Ft 0-25.400 Ft 1780 Ft + ÁFA 2261 Ft
20.001 Ft – 50.000 Ft 25.400 Ft – 63.500 Ft 1990 Ft + ÁFA 2527 Ft
50.001 Ft – 100.000Ft 63.501 Ft – 127.000 Ft 2470 Ft + ÁFA 3137 Ft
100.001 Ft felett 127.001 Ft 3500 Ft + ÁFA 4445 Ft

A vevőnek jogában áll a vásárlástól elállni. A lemondást írásban a globalgepesz@gmail.com e-mail címre kell eljuttatni. Amennyiben 8 napon belül nem érkezik meg az átutalás a vásárlástól számítottan, úgy automatikusan töröljük a megrendelését. A termékekből nem tartjuk mindent raktáron, így azokat csak megrendelésre tudjuk beszerezni. Amennyiben egy adott termék nem beszerezhető, úgy annak teljesítését nem tudjuk vállalni és ezért semmilyen felelősséget nem vállalunk. Az ilyen termékek törlésre kerülnek a rendszerben.

Az esetleges jogviták elbírálására a felek a Békés Megyei Bíróság illetékességét kötik ki. Az itt nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv, valamint a távollévők között kötött szerződésről szóló 17/12999.(II.5.) Korm. számú rendelet szabályai irányadóak.
A honlap használatának segítségével létrejövő szerződés írásban kötött szerződésnek minősül melynek nyelve a magyar.

A létrejött szerződéseket nem iktatjuk.

 

Vásárló elállása

A fogyasztót elállási jog illeti meg. Elállási jog indoklás nélkül gyakorolható.

A vásárló a termék átvételétől számított 8 munkanapon belül elállhat a vásárlástól. Ezt a szándékát cégünk felé írásban (e-mail: globalgepesz@gmail.com ) kell csak jeleznie.

Csak védő dobozba (esetleges szállítási sérülések elkerülésére) becsomagolt sérülésmentes és be nem üzemelt terméket áll módunkba visszavenni. A vásárlási ár összegét kiállított számlánk és kiadott berendezés ellenében 30 napon belül visszafizetjük. Utánvéttel visszaküldött terméket nem áll módunkba átvenni.

Elállási jogának gyakorlásakor, ha vissza küldi a terméket, akkor a fogyasztót csak a feladás posta költsége terheli.

A szolgáltató követelheti a fogyasztótól a termék nem rendeltetésszerű használatból eredő károk megtérítését.

 

Adatvédelmi nyilatkozat

Rendeléseknél leadott személyes adatokat a Globál Gépész KFT rögzíti és bizalmasan kezeli.

Adatvédelmi törvény alapján a Globál Gépész KFT a hozzá került adatokat megrendelés teljesítésére használja. Minden regisztrált ügyfélnek lehetősége van adatainak módosítására esetleg törlésére, töröltetésére.

Személyes adatait harmadik fél számára nem adjuk ki!

Ez alól kivételt képez a futár cég, aki a szállítás miatt tudja nevét, címét, telefonszámát.

Futárunk a megadott (lehetőleg mobil) telefonszámon kizárólag csomag kézbesítés miatt keresheti.

 

Garancia, szavatosság, jótállás:

A vásárlók jogait a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 248. §-ában és a jótállási ügyek intézéséről a 49/2003 és a 155/2003. (VII.30) GKM rendelet szabályozza. A szavatosságot a PTK 305-311 § szabályozza.

Aereco_mubizonylat.pdf

jotallasi-jegy-kezelesi-utmutato.pdf

 

 

 

 

WEBOLDAL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

 

A(z) Globál Gépész Kft – továbbiakban Vállalkozás – jelen adatvédelmi tájékoztató közzététele útján tesz eleget az érintettek személyes adatok kezelésére vonatkozó, a AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE által előírt előzetes tájékoztatási kötelezettségének, amelynek értelmében  a Rendelet vonatkozó cikkei szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva kell az adatkezeléssel érintettek rendelkezésére bocsátani.

 

Az adatkezelő megnevezése

 

A Vállalkozás tájékoztatja az érintettet, hogy személyes adatainak kezelése körében adatkezelőnek minősül.

 

CÉGNÉV: Globál Gépész Kft

SZÉKHELY: 5600 Békéscsaba, Szabó Dezső u. 49.

CÉGJEGYZÉKSZÁM: 04-09-006515

ADÓSZÁM: 13386638-2-04

TELEFON: 66/430-135

ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ NEVE:

KÉPVISELŐ NEVE: Emhő Mihály

E-MAIL: info@globalgepesz.hu

WEBOLDAL: www.globalgepesz.hu

 

A személyes adatokat a Vállalkozás a vonatkozó adatkezelési célhoz kapcsolódó hozzáférési jogosultságokkal rendelkező munkavállalói, illetve a Vállalkozás részére szolgáltatási szerződések alapján adatfeldolgozási tevékenységet végző személyek, szervezetek ismerhetik meg, a Vállalkozás által meghatározott terjedelemben és a tevékenységük végzéséhez szükséges mértékben.

 

Az adatfeldolgozó(k) megnevezése

 

(1) A Vállalkozás az általa önkéntes hozzájárulás alapján kezelt személyes adatok körében megbízott külső adatfeldolgozót vesz igénybe internetes honlapjának üzemeltetése, karbantartása céljából.

 

CÉGNÉV: Csomagpiac Kft

SZÉKHELY: 2100 Gödöllő Németh László u. 1.b.

CÉGJEGYZÉKSZÁM: 13-09-144907

ADÓSZÁM: 14864021-2-13

TELEFON: 06-70/9409-442

ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ NEVE:

KÉPVISELŐ NEVE: Dávid Anikó Krisztina

E-MAIL: info@csomagpiac.hu

WEBOLDAL: www.csomagpiac.hu

TEVÉKENYSÉG: csomag kiszállítás

 

CÉGNÉV: Kampányfelügyelet Magyarország Kft

SZÉKHELY: 1022 Budapest Tövis u. 32/C

CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-889817

ADÓSZÁM: 14120297-2-41

TELEFON: +36/1-336-0433

ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ NEVE:

KÉPVISELŐ NEVE: Radovics Sándor

E-MAIL: kapcsolat@kampányfelügyelet.hu

WEBOLDAL: www.kampányfelugyelet.hu

TEVÉKENYSÉG: Világháló-portál üzemeltetés

 

Fogalommeghatározások

 

  1. „személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;

 

  1. „adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

 

  1. „az adatkezelés korlátozása”: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából;

 

  1. „profilalkotás”: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előre jelzésére használják;

 

  1. „álnevesítés”: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni;

 

  1. „nyilvántartási rendszer”: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető;

 

  1. „adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;

 

  1. „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;

 

  1. „címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;

 

  1. „harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;

 

  1. „az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;

 

  1. „adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;

 

  1. „vállalkozás”: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő társaságokat és egyesületeket is.

 

Az adatkezelés jogalapja

  1. Az érintett hozzájárulása

(1) A személyes adatok kezelésének jogszerűségének az érintett hozzájárulásán kell alapulnia, vagy valamely egyéb jogszerű, jogszabály által megállapított alappal kell rendelkeznie.

(2) Az érintett hozzájárulása alapján történő adatkezelés esetén az érintett a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájárulását a következő formában adhatja meg:

  1. a) írásban, személyes adatkezeléshez hozzájárulást adó nyilatkozati formában,
  2. b) elektronikus úton, a Vállalkozás internetes weboldalán megvalósított kifejezett magatartásával, jelölőnégyzet kipipálásával, vagy ha az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó technikai beállításokat hajt végre, valamint bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi.

(3) A hallgatás, az előre bejelölt négyzet vagy a nem cselekvés ezért nem minősül hozzájárulásnak. (4) A hozzájárulás az ugyanazon cél vagy célok érdekében végzett összes adatkezelési tevékenységre kiterjed.

(5) Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan meg kell adni. Ha az érintett hozzájárulását elektronikus felkérést követően adja meg, a felkérésnek egyértelműnek és tömörnek kell lennie, és az nem gátolhatja szükségtelenül azon szolgáltatás igénybevételét, amely vonatkozásában a hozzájárulást kérik.

(6) Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás megadása előtt az érintettet erről tájékoztatni kell. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni, mint annak megadását.

 

  1. Szerződés teljesítése

 

  • Az adatkezelés jogszerűnek minősül, ha az olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges.
  • A szerződés teljesítéséhez nem szükséges személyes adatok kezeléséhez való érintetti hozzájárulás nem lehet feltétele a szerződéskötésnek.

 

  1. Az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése, vagy az érintett, illetve más természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme

 

  • Az adatkezelés jogalapját jogi kötelezettség teljesítése esetén törvény határozza meg, így az érintett hozzájárulása az személyes adatainak kezeléséhez nem szükséges.
  • Az adatkezelő köteles tájékoztatni az érintettet az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról az adatkezelő személyéről, továbbá a jogairól, a jogorvoslati lehetőségekről.
  • Az adatkezelő jogi kötelezettség teljesítése címén az érintett hozzájárulásának visszavonását követően jogosult kezelni azon adatkört, amely valamely rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése végett szükséges.

 

  1. Közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtása, az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítése.

 

  • Az adatkezelő – ideértve azt az adatkezelőt is, akivel a személyes adatokat közölhetik – vagy valamely harmadik fél jogos érdeke jogalapot teremthet az adatkezelésre, feltéve hogy az érintett érdekei, alapvető jogai és szabadságai nem élveznek elsőbbséget, figyelembe véve az adatkezelővel való kapcsolata alapján az érintett észszerű elvárásait. Az ilyen jogos érdekről lehet szó például olyankor, amikor releváns és megfelelő kapcsolat áll fenn az érintett és az adatkezelő között, például olyan esetekben, amikor az érintett az adatkezelő ügyfele vagy annak alkalmazásában áll.
  • A jogos érdek fennállásának megállapításához mindenképpen körültekintően meg kell vizsgálni többek között azt, hogy az érintett a személyes adatok gyűjtésének időpontjában és azzal összefüggésben számíthat-e észszerűen arra, hogy adatkezelésre az adott célból kerülhet sor.
  • Az érintett érdekei és alapvető jogai elsőbbséget élvezhetnek az adatkezelő érdekével szemben, ha a személyes adatokat olyan körülmények között kezelik, amelyek közepette az érintettek nem számítanak további adatkezelésre.

 

Az érintett hozzáférési joga

 

(1)  Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  1. az adatkezelés céljai;
  2. az érintett személyes adatok kategóriái;
  3. azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  4. adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  5. az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
  6. a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  7. ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
  8. a Rendelet 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

(2) Ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan a 46. cikk szerinti megfelelő garanciákról.

(3) Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az érintett másként kéri.

 

Az érintett helyesbítéshez és törléshez való joga

 

A helyesbítéshez való jog

(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)

(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  1. a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  2. az érintett visszavonja a rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja (hozzájárulás személyes adatok kezeléséhez) vagy a rendelet 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében (kifejezett hozzájárulás adása) az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  3. az érintett a rendelet 21. cikk (1) bekezdése alapján (tiltakozáshoz való jog) tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a rendelet 21. cikk (2) bekezdése alapján (üzletszerzés érdekében történő személyes adatkezelés elleni tiltakozás) tiltakozik az adatkezelés ellen;
  4. a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  5. a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  6. a személyes adatok gyűjtésére a 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

(2) Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az érintett kérelmére azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

(3)   Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:

  1. a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  2. a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
  3. a Rendelet 9. cikk (2) bekezdése h) és i) pontjának, valamint a rendelet 9. cikk (3) bekezdésének megfelelően a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
  4. a Rendelet 89. cikk (1) bekezdésével összhangban a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az (1) bekezdésben említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
  5. jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

 

Az adatkezelés korlátozásához való jog

 

(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

  1. az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  2. az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  3. az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  4. az érintett a Rendelet 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

 

(2)  Ha az adatkezelés az (1) bekezdés alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

 

(3) Az adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére az (1) bekezdés alapján korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

 

A személyes adatok helyesbítéséhez, vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség

 

(1) Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel.

 

(2) Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

 

Az adathordozhatóságához való jog

 

(1)   Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

  1. az adatkezelés a rendelet 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja (érintett hozzájárulása a személyes adatok kezeléséhez) vagy a rendelet 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja (érintett kifejezett hozzájárulása az adatkezeléshez) szerinti hozzájáruláson, vagy a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti szerződésen alapul; és
  2. az adatkezelés automatizált módon történik.

 

(2)   Az adatok hordozhatóságához való jog (1) bekezdés szerinti gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.

(3)   Az e cikk (1) bekezdésében említett jog gyakorlása nem sértheti a Rendelet 17. cikkét. Az említett jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges.

(4)   Az (1) bekezdésben említett jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

 

A tiltakozáshoz való jog

 

1)   Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a közérdekű vagy közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében megvalósuló adatkezelése, illetve az adatkezelő, vagy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés ellen (a rendelet 6. cikk (1) bekezdésének e) vagy f) pontján alapuló adatkezelés) ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

(2)   Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

(3)   Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

(4)   Az (1) és (2) bekezdésben említett jogra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.

(5)   Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.

(6)   Ha a személyes adatok kezelésére a rendelet 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

 

Az automatizált döntéshozatal alóli mentesség joga

 

(1)   Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

2)   Az (1) bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:

  1. az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
  2. meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
  3. az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

(3)   A (2) bekezdés a) és c) pontjában említett esetekben az adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.

(4)   A (2) bekezdésben említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatoknak a Rendelet 9. cikk (1) bekezdésében említett különleges kategóriáin, kivéve, ha a 9. cikk (2) bekezdésének a) vagy g) pontja alkalmazandó, és az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.

 

Az érintett panasztételhez és jogorvoslathoz való joga

 

A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog.

(1) Az érintett a Rendelet 77. cikke alapján jogosult arra, hogy panaszt tegyen a felügyeleti hatóságnál ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti e rendeletet.

(2) Panasztételhez való jogát az érintett az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság  cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c  Telefon: +36 (1) 391-1400;  Fax: +36 (1) 391-1410  www: http://www.naih.hu  e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

(3) A felügyeleti hatóság, amelyhez a panaszt benyújtották, köteles tájékoztatni az ügyfelet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről és annak eredményéről, ideértve azt is, hogy a Rendelet 78. cikk alapján az ügyfél jogosult bírósági jogorvoslattal élni.

A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

(1)   Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.

(2)   Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a Rendelet 77. cikke alapján benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.

(3)   A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

(4)   Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.

 

Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

 

(1)   A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, 77. cikk szerinti jog – sérelme nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.

(2)   Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.

 

Korlátozások

 

(1)   Az adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási intézkedésekkel korlátozhatja a 12–22. cikkben és a 34. cikkben foglalt, valamint a 12–22. cikkben meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel összhangban lévő rendelkezései tekintetében az 5. cikkben foglalt jogok és kötelezettségek hatályát, ha a korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát, valamint az alábbiak védelméhez szükséges és arányos intézkedés egy demokratikus társadalomban:

  1. nemzetbiztonság;
  2. honvédelem;
  3. közbiztonság;
  4. bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése vagy a vádeljárás lefolytatása, illetve büntetőjogi szankciók végrehajtása, beleértve a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni védelmet és e veszélyek megelőzését;
  5. az Unió vagy valamely tagállam egyéb fontos, általános közérdekű célkitűzései, különösen az Unió vagy valamely tagállam fontos gazdasági vagy pénzügyi érdeke, beleértve a monetáris, a költségvetési és az adózási kérdéseket, a népegészségügyet és a szociális biztonságot;
  6. a bírói függetlenség és a bírósági eljárások védelme;
  7. a szabályozott foglalkozások esetében az etikai vétségek megelőzése, kivizsgálása, felderítése és az ezekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;
  8. az a)–e) és a g) pontban említett esetekben – akár alkalmanként – a közhatalmi feladatok ellátásához kapcsolódó ellenőrzési, vizsgálati vagy szabályozási tevékenység;
  9. az érintett védelme vagy mások jogainak és szabadságainak védelme;
  10. polgári jogi követelések érvényesítése.

(2)   Az (1) bekezdésben említett jogalkotási intézkedések adott esetben részletes rendelkezéseket tartalmaznak legalább:

  1. az adatkezelés céljaira vagy az adatkezelés kategóriáira,
  2. a személyes adatok kategóriáira,
  3. a bevezetett korlátozások hatályára,
  4. a visszaélésre, illetve a jogosulatlan hozzáférésre vagy továbbítás megakadályozását célzó garanciákra,
  5. az adatkezelő meghatározására vagy az adatkezelők kategóriáinak meghatározására,
  6. az adattárolás időtartamára, valamint az alkalmazandó garanciákra, figyelembe véve az adatkezelés vagy az adatkezelési kategóriák jellegét, hatályát és céljait,
  7. az érintettek jogait és szabadságait érintő kockázatokra, és
  8. az érintettek arra vonatkozó jogára, hogy tájékoztatást kapjanak a korlátozásról, kivéve, ha ez hátrányosan befolyásolhatja a korlátozás célját.

 

Az adatvédelmi incidensről történő tájékoztató

 

(1)   Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

(2)   Az (1) bekezdésben említett, az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell legalább a

az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit, az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket, az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

(3)   Az érintettet nem kell az (1) bekezdésben említettek szerint tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:

  1. az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
  2. az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, az (1) bekezdésben említett magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
  3. a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.

(4)   Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását, vagy megállapíthatja a (3) bekezdésben említett feltételek valamelyikének teljesülését.

 

Az érintett kérelem esetén alkalmazandó eljárás

 

(1) A Vállalkozás elősegíti az érintett jogainak gyakorlását, az érintett jelen adatkezelési tájékoztatóban is rögzített jogainak gyakorlására irányuló kérelem teljesítését nem tagadhatja meg, kivéve, ha bizonyítja, hogy az érintettet nem áll módjában azonosítani.

(2) A Vállalkozás indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet.

(3) Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

(4)   Ha a Vállalkozás nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be a felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

(5) A Vállalkozás díjmentesen biztosítja az érintett számára a következő tájékoztatást és intézkedést: visszajelzés a személyes adatok kezeléséről, hozzáférés a kezelt adatokhoz, adatok helyesbítése, kiegészítése, törlése, adatkezelés korlátozása, adathordozhatóság, tiltakozás az adatkezelés ellen, az adatvédelmi incidensről való tájékoztatás.

(6) Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre: 5000.- Ft összegű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.

 

(7) A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az adatkezelőt terheli.

(8) A Rendelet 11. cikkének sérelme nélkül, ha az adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a Rendelet 15–21. cikk szerinti kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.

 

Adatvédelmi incidens (personal data breach) esetén alkalmazandó eljárás

 

(1) Adatvédelmi incidens a Rendelet értelmében a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

(2) Adatvédelmi incidensnek minősül a személyes adatokat tartalmazó eszköz (laptop, mobiltelefon) elvesztése, vagy ellopása, illetve az is annak minősül, ha az adatkezelő által titkosított állomány visszafejtésére szolgáló kód elvesztése, hozzáférhetetlenné válása,  ransomware (zsarolóvírus) általi fertőzés, amely a váltságdíj megfizetéséig hozzáférhetetlenné teszi az adatkezelő által kezelt adatokat,  az informatikai rendszer megtámadása, tévesen elküldött személyes adatokat tartalmazó e-mail, címlista nyilvánosságra hozatala stb.

(3) Az adatvédelmi incidens észlelése esetén a Vállalkozás képviselője haladéktalanul vizsgálatot folytat le az adatvédelmi incidens azonosítása és lehetséges következményeinek megállapítása céljából.  A károk elhárítása érdekében a szükséges intézkedéseket meg kell tenni.

(4) Az adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenteni köteles az illetékes felügyeleti hatóságnál, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.

(5)   Az adatfeldolgozó az adatvédelmi incidenst, az arról való tudomásszerzését követően indokolatlan késedelem nélkül bejelenti az adatkezelőnek.

(6)   Az (3) bekezdésben említett bejelentésben legalább:

  1. ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, beleértve – ha lehetséges – az érintettek kategóriáit és hozzávetőleges számát, valamint az incidenssel érintett adatok kategóriáit és hozzávetőleges számát;
  2. közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;
  3. ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;
  4. ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

(7)   Ha és amennyiben nem lehetséges az információkat egyidejűleg közölni, azok további indokolatlan késedelem nélkül később részletekben is közölhetők.

(8)   Az adatkezelő nyilvántartja az adatvédelmi incidenseket, feltüntetve az adatvédelmi incidenshez kapcsolódó tényeket, annak hatásait és az orvoslására tett intézkedéseket. E nyilvántartás lehetővé teszi, hogy a felügyeleti hatóság ellenőrizze a Rendelet 33. cikkében foglalt követelményeknek való megfelelést.

 

A weboldallal összefüggő adatkezelés

 

A Vállalkozás honlapjára látogatók adataival kapcsolatos tájékoztatás

(1) A Vállalkozás honlapján tett látogatások során egy vagy több cookie – apró információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával – kerül küldésre a honlapot meglátogató személy számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője egyedileg azonosítható lesz, amennyiben ehhez a honlapot meglátogató személy világos és egyértelmű tájékoztatást követően kifejezett (aktív) hozzájárulását adta a honlap további böngészésére irányuló magatartásával.

(2) A cookie-k kizárólag a felhasználói élmény javítása, a belépési folyamat automatizálása érdekében működnek. A honlapon használt sütik személy szerinti beazonosításra alkalmas információt nem tárolnak, a Vállalkozás személyes adatkezelést e körben nem folytat.

 

Regisztráció, hírlevél feliratkozás

 

(1) Az adatkezelés jogalapja regisztráció, hírlevél feliratkozás esetén az érintett hozzájárulása, amelyet az érintett a Vállalkozás honlapján a „regisztráció” illetve „hírlevél feliratkozás” szövegrész melletti jelölőnégyzet kipipálásával ad meg adatainak kezelésére vonatkozó tájékoztatást követően.

(2) Az érintetti kör regisztráció, hírlevél feliratkozás esetén: minden olyan természetes személy, aki a Vállalkozás hírlevelére feliratkozni kíván, illetve a honlapon regisztrálni kíván és hozzájárulását adja személyes adatainak kezeléséhez.

(3) A kezelt adatok köre hírlevél feliratkozás esetén: név, e-mail cím.

(4) A kezelt adatok köre regisztráció esetén: név, lakcím, e-mail cím, telefonszám, belépési jelszó.

(5) Az adatkezelés célja hírlevél feliratkozás esetén: az érintett tájékoztatása a Vállalkozás szolgáltatásairól, termékeiről, az azokban bekövetkezett változásokról, tájékoztatás hírekről, eseményekről.

(6) Az adatkezelési cél regisztráció esetén: kapcsolatfelvétel szerződéskötés előkészítése végett, a honlapon ingyenesen elérhető szolgáltatások nyújtása érintett részére, hozzáférés a weboldal nem nyilvános tartalmaihoz.

(7) Az adatok címzettjei (akik megismerhetik az adatokat) hírlevél feliratkozás, regisztráció esetén: a Vállalkozás vezetője, ügyfélkapcsolatot ellátó munkatárs, a Vállalkozás weblapjának üzemeltetését ellátó adatfeldolgozó munkatársai.

(8) Az adatkezelés időtartama hírlevél feliratkozás, regisztráció esetén: hírlevél feliratkozás esetén a leiratkozásig, regisztráció esetén az érintett kérelmére történő törlésig.

(9) Az érintett a hírlevélről bármikor leiratkozhat, illetve kérheti regisztrációja (személyes adatai) törlését. A hírlevél leiratkozás az érintett részére megküldött elektronikus levelek láblécében elhelyezett leiratkozási linkre kattintva, vagy a Vállalkozás székhelyére megküldött postai levélben történik.

 

Direkt marketing tevékenységgel kapcsolatos adatkezelés

(1) A Vállalkozás direkt marketing célú adatkezelésének jogalapja az érintett hozzájárulása, amely egyértelmű és kifejezett. Az érintett egyértelmű, kifejezett előzetes hozzájárulását a Vállalkozás honlapján a hozzájárulás direkt marketing célú megkereséshez szövegrész melletti jelölőnégyzet kipipálásával adja meg adatainak kezelésére vonatkozó tájékoztatást követően.

(2) Az érintett hozzájárulását papír alapon is meg tudja adni, jelen szabályzat 2. sz. mellékletét képező adatlap kitöltése útján.

(3) Az érintetti kör: minden olyan természetes személy, aki egyértelmű, kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Vállalkozás személyes adatait direkt marketing céljára kezelje.

(4) Az adatkezelési célok: szolgáltatásnyújtással, termékértékesítéssel kapcsolatos reklámok, ajánlatok küldése, akciókról való értesítés elektronikus, vagy postai úton.

(5) A személyes adatok címzettjei: a Vállalkozás vezetője, az ügyfélszolgálati feladatokat, marketing feladatokat munkakörük alapján ellátó munkavállalók.

(6) A kezelt személyes adatok köre: név, cím, telefonszám, e-mail cím.

(7) Az adatkezelés időtartama: a személyes adatok direkt marketing céljára való kezelése érintett általi visszavonásáig.

 

Webáruházzal összefüggő adatkezelés

 

(1) A webáruházban történő regisztrációra, a hírlevélre történő feliratkozással kapcsolatos adatkezelési tevékenységre, illetve a látogatók tájékoztatására  a fenti rendelkezések az irányadók.

(2) A Vállalkozás weboldalán online, elektronikus úton történő szerződéskötések (vásárlások) a 2001. évi CVIII. törvény (Eker tv.)  hatálya alá esnek, ezért az adatkezelés célja a fentiek mellett a jogszabály által előírt fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó szolgáltatói kötelezettség teljesítésének a bizonyítása, a szerződés megkötésének a bizonyítása, a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díj(ak) számlázása, valamint az az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése.

(3) A webáruházban történő vásárlás esetén az adatkezelés jogalapja a szerződés teljesítése, jogi kötelezettség teljesítése.

(4) Az adatkezeléssel érintett adatok kategóriái: vásárlók neve, lakcíme, telefonszáma, belépési jelszava, bankszámlaszáma.

(5) Az adatkezeléssel érintett személyek kategóriái: minden olyan természetes személy, aki a Vállakozás webáruházában regisztrál, hírlevélre feliratkozik, vásárol.

(6) Az adatok címzetteinek kategóriái: a Vállakozás vezetője, az ügyfélkapcsolatokat, értékesítéssel kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalók, a Vállalkozás weblapjának üzemeltetését ellátó adatfeldolgozó munkatársai, illetve a Vállakozás könyvelési feladatait ellátó munkavállalói, az ezen feladatokat ellátó adatfeldolgozó munkavállalói.

(7) Az adatkezelés helye a Vállalkozás székhelye.

(8) Az adatkezelés időtartama: a szerződés megszűnésétől számított 5 év.

 

Szerződés teljesítésével kapcsolatos adatkezelési tevékenység

 

(1) A Vállalkozás a vele szerződő természetes személyek – ügyfelek, vevők, szállítók – személyes adatainak kezelését ellátja a szerződéses jogviszonnyal összefüggésben. A személyes adatok kezeléséről az érintettet tájékoztatni kell.

(2) Az érintettek köre: mindazon természetes személyek, akik a Vállalkozással szerződéses kapcsolatot létesítenek.

(3) Az adatkezelés jogalapja szerződés teljesítése, az adatkezelés célja a kapcsolattartás, a szerződésből eredő igényérvényesítés, szerződéses kötelezettségeknek megfelelés biztosítása.

(4) A személyes adatok címzettjei: a Vállalkozás vezetője, a Vállalkozás ügyfélszolgálati, könyvviteli feladatokat munkakörük alapján ellátó munkavállalói, adatfeldolgozói.

(5) A kezelt személyes adatok köre: név, lakcím, székhely, telefonszám, e-mail cím, adószám, bankszámlaszám, vállalkozói igazolvány szám, őstermelői igazolvány szám.

(6) Az adatkezelés időtartama: a szerződés megszűnésétől számított 5 év.

 

Tájékoztatás elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazásával kapcsolatos adatkezelésről

 

(1) Vállalkozásunk az ügyféltérben/tulajdonát képező területen, az ahhoz tartozó egységekben elektronikus megfigyelő- és rögzítő rendszert (kamerarendszer) üzemeltet.  A megfigyelt, jelen táblával jelzett területre (helyiségbe) való belépése esetén az elektronikus megfigyelőrendszer az érintett képmását és cselekvését rögzíteni fogja.

(2) A kamerás megfigyelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása Vállalkozásunk figyelemfelhívó táblák formájában kihelyezett tájékoztatása alapján. Az érintett hozzájárulása kifejezett ráutaló magatartás formájában is megadható. Ilyen kifejezett ráutaló magatartásnak minősül, ha az elektronikus megfigyelő- és rögzítő rendszerrel megfigyelt helyiségbe/területre bemegy, illetve ott tartózkodik. Amennyiben ön a hozzájárulását megadni nem kívánja, a figyelemfelhívó táblával megjelölt helyiségekbe/területre vagy egységekbe ne lépjen be.

(3) A felvételek készítésének célja az emberi élet, a testi épség, személyi szabadság védelme, az üzleti titok védelme, a személy- és vagyonvédelem érdekében a jogsértések megelőzése, észlelése, a jogsértések bizonyítása, az ügyféltérben előforduló esetleges balesetek körülményeinek a dokumentálása, és a biztosító feladatainak ellátásához szükséges, a közönség számára nyilvános magánterületének a védelme.  A kamerás megfigyelőrendszer hangot nem rögzít.

(4) A kamerás megfigyelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása a Vállalkozás figyelemfelhívó táblák formájában kihelyezett tájékoztatása alapján. Az érintett hozzájárulása kifejezett ráutaló magatartás formájában is megadható. Ilyen kifejezett ráutaló magatartásnak minősül, ha az elektronikus megfigyelő- és rögzítő rendszerrel megfigyelt helyiségbe/területre bemegy, illetve ott tartózkodik.

(5) Az elektronikus megfigyelőrendszer által rögzített felvételek (személyes adatok) tárolásának helye Vállalkozásunk székhelye, a felvételek tárolásának időtartama az elkészítéstől számított 3 munkanap.

(6) A kezelt adatok köre: az üzemeltett kamerarendszer által rögzített érintetti képmás, és egyéb személyes adatok.

(7) A kamerafelvétel útján rögzített személyes adatok megismerheti: Vállalkozás vezetője, a kamerarendszert működtető munkavállalók, az üzemeltetést ellátó adatfeldolgozó a jogsértések felderítése, rendszer működésének ellenőrzése céljából.

 

Az adatbiztonságra vonatkozó rendelkezések

 

(1) A Vállalkozás személyes adatot csak a jelen szabályzatban rögzített tevékenységekkel összhangban, az adatkezelés célja szerint kezelhet.

(2) A Vállalkozás az adatok biztonságáról gondoskodik, e körben kötelezettséget vállal arra, hogy megteszi mindazon technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az adatbiztonságra vonatkozó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához, illetőleg kialakítja a fentiekben meghatározott jogszabályok érvényesüléséhez szükséges eljárási szabályokat.

(3) A Vállalkozás az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

(4) A Vállalkozás által az adatbiztonság érdekében végrehajtandó technikai és szervezési intézkedéseket a Vállalkozás adatvédelmi szabályzata rögzíti.

(5) A Vállalkozás az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére, több lehetséges adatkezelési megoldás esetén a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosító megoldást választja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene.

 

Az adatfeldolgozással kapcsolatos szabályok

 

  1. Az adatfeldolgozással kapcsolatos általános szabályok

(1) Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit törvény, valamint az adatkezelésre vonatkozó külön törvények keretei között az adatkezelő határozza meg.

(2) A Vállalkozás deklarálja, hogy az adatfeldolgozó tevékenysége során az adatkezelésre vonatkozó érdemi döntés meghozatalára kompetenciával nem rendelkezik, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat az adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.

(3) Az adatfeldolgozó részére az adatkezelési műveletek tárgyában adott utasítások jogszerűségéért a Vállalkozás felel.

(4) A Vállalkozás kötelezettsége az érintettek számára az adatfeldolgozó személyéről, az adatfeldolgozás helyéről való tájékoztatás megadása.

(5) A Vállalkozás az adatfeldolgozónak további adatfeldolgozó igénybevételére felhatalmazást nem ad.

(6) Az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződést írásba kell foglalni. Az adatfeldolgozással nem bízható meg olyan szervezet, amely a feldolgozandó személyes adatokat felhasználó üzleti tevékenységben érdekelt.

Kelt, Békéscsaba, 2018. május 25.